A magyar származású Estee Lauder és egy világmárka története
A szépségápolás királynője, aki rengeteg ambícióval és kitartással saját cégbirodalmat épített, aki a vagyonával a XX. század húsz legbefolyásosabb embere között volt egyetlen nőként: a magyar származású Estee Lauder.
A kis Eszti, ahogy családi körben hívták 1908-ban születetett New Yorkban, magyar anya és cseh apa leszármazottjaként.
„egy elegáns, jól öltözött monarchista Európából, aki miután új országba költözött, továbbra is kesztyűben, sétapálcával járkált vasárnaponként”
– így írt apjáról Lauder az Estée, a sikersztori című önéletrajzi könyvében.
Életét az amerikai álomként és igazi amerikaiként képzelte el, sokszor arisztokratának adta ki magát.
„Mind a ketten ízig-vérig európaiak voltak, miközben én másra sem vágytam, minthogy száz százalékig amerikai lehessek”
– vall szintén a önéletrajzban.
Apja üzletember volt, így a neki való besegítésben gyorsan megtanulta a vállalkozásépítés fortélyait, a könyvelést, a bevéltelek és kiadások kezelését, de titokban színésznői pályáról álmodott.
A nagybácsi
Sorsa akkor pecsételődött meg, amikor nagybátyja, a vegyész Slotz János hozzájuk költözött és a hátsó sufniban berendezett saját kémialaborában kifejlesztett egy bőrápoló krémet. A kis Eszti órákig figyelte a munkáját lenyűgözve, majd középiskolás korában elkezdte árulni a termékeket kiváló üzleti érzékkel. Talán ekkor még nem is sejtette, hogy ez egy hatalmas karrierút első lépése, de az ambíció és kitartás sose hagyta el, csak csinálta azt, amihez értett, miközben egyre többet tanult az üzletről és a szépségápolásról.
„Néztem, ahogy létrehozott valamit egy titkos receptből, egy varázslatos, krémszínű anyagot, amellyel fiolákat töltött meg… ez egy bársonyos krém volt, amely varázslatosan illatossá tette az embert. Talán dicsőítem a memóriámat, de azt hiszem, John bácsiban felismertem az én igaz utamat.”
Később, már házasként és két gyermekes édesanyaként sem hagyta abba a karrierépítést, 1935-ben elindította saját vállalkozását Etée Lauder Company néven.
Egy fodrászszalonban ült, amikor megdicsérték, hogy mennyire szép a bőre, ő pedig kapva az alkalmon, részletesen mesélt a termékéről, az pedig annyira megtetszett a tulajdonosnak, hogy nemsokára el is kezdte ott árulni. A krémnek gyorsan híre ment, majd egyre több és több helyen kezdték el értékesíteni.
1948-ban már 800-1000 dolláros megrendelései voltak, amelyek abban az időben kiemelkedő sikernek számított. Hitt a személyes találkozók és személyes meggyőzés erejében, szívesen látogatott szépségszalonokba bemutatókat tartani. A vállalat a mai napig visszatér ahhoz a stratégiájához, hogy egy kis ajándékot ad a vásárolt termék mellé, amivel a siker 2019-ben is szakadatlan.
Az 1953-ban bemutatott parfüméből a piacra dobás első évében 50 000 darabot vásároltak.
,,Az előttünk elsétáló csodálatos nő illata olyasvalami, amit soha az életünkben nem felejtünk.”-E.L.
A semmiből épített egy cégbirodalmat, melynek híre gyorsan terjedt nem csak Amerikában, hanem Európában is. A legfelsőbb társadalmi körökben is nagyon megbecsülték, ő pedig imádott lubickolni a reflektorfényben és a hírnévben.
,,Szeretném megmutatni annyi nőnek,amennyinek csak lehetséges, nem csak, hogy hogyan legyünk szépek, de azt is, hogyan maradjunk azok.”-E.L.
Hitt a női szépségben és a női erőben, a nők pedig hittek az ő erejében és a márkájában.
,,Egy tökéletes világban a lelkünk szépsége alapján ítélnének meg bennünket, tökéletesnek a legkevésbé sem mondható világunkban azonban a csinos nő előnyöket élvez, és általában övé az utolsó szó.”-E.L.
Vásárlói között volt Frank Sinatra és Grace Kelly is.
2004-ben hunyt el Manhattan-ben. Halálakor vagyonát 10 milliárd dollárra becsülték.
,,Amikor úgy éreztem, hogy nincs tovább, kényszerítettem magamat a továbbhaladásra. Sikeremet a kitartásnak, nem a szerencsének köszönhetem.”-E.L.
Fotók: Estée Lauder, Vanity Fair, Vogue
Forrás: https://www.elcompanies.com