Pont a legjobb időzítéssel, tavaly januárban került a kezeim közé Al Ghaoui Hesna, ex háborús övezeti tudósító Félj bátran című könyve.
Bár nekem nem Libanon területén kellett bombáktól veszélyeztetve tájékoztatni az embereket, éppen a saját kis háborúmat vívtam életem első egyetemi vizsgaidőszakában küzdve, emellett pedig egy program keretében amerikai nyári diákmunkára jelentkeztem.
Nagyon régóta szerettem volna eljutni New Yorkba, felmenni az Empire State tetejére és ott meghallgatni Frank Sinatra New York, New York című számát.
Viszont annyira megijedtem attól, hogy nekem, a vállalhatatlanul csapnivaló tájékozódási képességemmel három hónapon keresztül teljesen egyedül, úgy, hogy nem ismerek senkit, fel kell találnom magam a Nagy Alma területén, hogy majdnem lemondtam az egészet.
Hesna könyve volt az egyik, ami átlendített az ilyen pillanatokon, és végül 2018 forró júliusában tényleg szólt a New York, New York a kedvenc épületem tetején.
„Az első, hogy felismerjem, hogy félek. Pipa. Majd ennek köszönhetően a szolgálatomba kell állítanom a félelmet. Hogyan is? Elfogadom, hogy félek, átérzem a bennem tomboló érzelmeket, és tudatosítom, hogy ezek mind értem vannak. Azért, hogy még több erőt kifejtve, még jobban összpontosítva le tudjam küzdeni az előttem álló akadályt. Egyszerűen át kell helyeznem a fókuszt a félelemről erre a célra.”
„A félelem üzemanyaga olyan erőt, kitartást és elszántságot kölcsönzött, amelynek köszönhetően nemcsak fizikailag léptem át a határaimat, hanem olyan helyzetekből is kimásztam, amelyekben egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy nyerésre állok.”
„Eszembe jut a szakállas vicc „Maga fél?”-„Miért? Az segítene?” Pedig a félelem néha igenis segít átlendülni, túllépni a fizikai és mentális korlátainkon.”
Amikor elmentem a könyvbemutatóra, ez a nő rögtön lesokkolt és egy hatalmas tévhitet rombolt le bennem: azt, hogy a félelmet ki lehet irtani az emberből, mint valami gyomot, de úgy, hogy az soha nem nő vissza.
Történetét azzal kezdte, hogy amikor az emberek megkérdezik tőle: „Te nem féltél?” és azt válaszolja, hogy „De igen, persze, hogy féltem.”, akkor csalódottságot éreznek. Ellopott tőlük egy illúziót, annak az illúzióját, hogy csak az élheti álmai életét, aki nem fél semmitől.
Ezzel elvette annak a kifogásnak a helytállóságát, hogy azért nem valósítunk meg valamit, amit szeretnénk, mert félünk tőle. Félünk az újdonságtól, a változástól, a továbblépéstől, a fejlődéstől és a fájdalomtól, ami teljesen természetes, de nem az érzés kiirtása, hanem a szolgálatunkba állítása a megoldás.
A könyv a sokszor kellemetlen érzés ezer arcát mutatja be, az extrém helyzetektől kezdve egészen a legapróbb, leghétköznapibb, de olykor mégis hatalmasnak tűnő démonjainkon keresztül, útmutatókat adva hozzájuk.
Ajánlom mindenkinek, aki szeretné a félelem érzését megismerni és a maga hasznára fordítani ahelyett, hogy tettetné annak nem létezését és elnyomásával próbálkozna.
Azt biztosan nem ígérem, hogy aki elolvassa végleten bátorság önti el és rettenthetetlenné válik, de azt igen, hogy egy picit árnyaltabb, sokoldalúbb képet kaphat az érzésről és lehet, hogy a rengeteg felsorolt technika és helyzet közül megtalája a sajátját.
Záró gondolatnak pedig Weöres Sándor szavaival búcsúzom:
„Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle. Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.”
Al Gahaoui Hesna és testvére, Al Ghaoui Naima a WMN Helló, tesó! című műsorában:
